Napok kérdése és meghirdetjük: 2011. november 25-én Passzívházak és Energiahatékony Épületek címmel szakmai konferenciát rendezünk Budapesten a Francia Intézetben.
A program egyelőre nem teljes - néhány hazai és külföldi előadóval még tartanak az egyeztetések -, ám az alapprogram már összeállt, így elsőként a Green Press Blogon adunk hírt a 2009-es, kiemelt szakmai- és médiaérdeklődéssel kísért konferencia folytatásáról.
Kis szerkesztői szubjektív
Passzívház "hívószóval" meghirdetett rendezvény ma már jócskán akad, ami részben jó, részben nem az. Amiért jó: minden egyes rendezvény, média megjelenés hozzájárul ahhoz, hogy a passzívház-koncepció ismertté, elterjedtté/elterjedtebbé váljon.
Európa szerte már több mint 32 ezer megépült, rendkívül alacsony fűtési energia- és primer energiaigénnyel, vagyis kimagasló költséghatékonysággal működő passzívház bizonyította a technológia kiválóságát. Kétségtelen, hogy az építész szakmán belül is érzékelhető egyfajta megosztottság, amelyek részben dezinformációkból, részben félinformációkból fakadhatnak...
s ennél a pontnál lép érvénybe az iménti kijelentés: nem minden esetben válik a tudományos alapokon, precíz számításokon nyugvó passzívház standard hasznára a hazánkban utóbbi években megfigyelhető "passzívházas" aktivitás. Nem mindig segíti a "civilek", s a szakma eligazodását...
A passzívház "ügyét" kisajátítani nem lehet. Tévúton jár, aki erre vetemedik.
Részt vettem a 2008-as I. Magyar Passzívház Konferencia szervezésében. Hiába keresnék az eredeti - azaz a 2008-as konferenciára összeállított - weboldalt, pontosabban annak tartalmát, nem találnánák. Az oldal nem, csak az eredeti tartalom "szívódott fel" a kezelője által, majd az önkényes - nyilvánvalóan jogszerűtlen - tartalomeltávolítás tényét lefedve az oldalt beékelte egy másik szervező oldalára...
A passzívház "ügyét" kisajátítani nem lehet. Tévúton jár, aki erre vetemedik...
2009-ben már két budapesti konferencia zajlott le e "tárgyban" néhány napos eltéréssel: a II. Magyar Passzívház Konferencia és a Passzívházak és Energiahatékony Épületek szakmai konferencia. Előbbiről nincs mit mondanom, utóbbiról is csak a beszédes tények:
mi az első minősített hazai passzívházakat (Szada, Tényő) mutattunk be,
ezen a rendezvényen adta át hivatalosan az első minősítési tanúsítványt a Passivhaus Institut munkatársa a tulajdonosnak és a tervezésben, kivitelezésben közreműködőknek.
Két év telt el. Ez idő alatt újabb és újabb passzívházak épültek, s bár röpke hírfoszlányok szerint már száz körül van a magyar passzívházak száma...mi a realitások talaján maradnánk.
Jó, ha 15 - valóban passzívház minőségű - épület létesült 2009 óta Magyarországon.
A konferencián ezekből mutatunk be néhányat hiteles forrásból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése